A Kis Duna Étterem várja a vendégeit

Kis Duna étterem

Kis Duna étterem

Nem vitás, hogy a csodás Kis-Duna régió mindig is egy egyedülálló természeti csoda lesz, ahova az emberek előszeretettel látogatnak el. Sokan a kikapcsolódás miatt egy panzióban szállnak meg. Az elmúlt évek egyik legkedveltebb helye a Kis Duna Étterem volt, ahova a vendégek a finom ételek és italok, a vendégszeretet, a remek szolgáltatások és a pazar szobák miatt jöttek.

Mielőtt komolyabban megismerjük a szolgáltatásaikat, érdemes tudni, hogy milyen egyedi történelemmel is rendelkezik ez a panzió. Az étterem több, mint negyven éve működik hibátlanul Szigetszentmiklóson. Ez a hely Taksonyi-hídfő Halásztelek felé eső jobb oldalán található, tehát egy olyan pazar helyen, amelyet mindenképp érdemes alaposan feltérképezni.

A hely első neve a Hajó söröző volt, majd később a Nelli Büfénevet kapta. Bár a panzió, éterem neve hivatalosan már nagyon rég óta Kisduna Étterem és Panzió, az igazi vendégek és törzsvendégek csak Hajó néven említik ezt a kellemes kis helyet. Ennek a Kis Duna Étteremnek mindig is egy egyedi varázsa volt. A Kis Duna Étterem egyik legszebb része maga az egyszerű kis épület, amelyik mindig elvarázsolja az idelátogatókat.

A panzió négy szobát biztosít, amely zuhanyzós fürdőszobával, mini bárral és televíziós készülékkel is rendelkezik. Ebből a négyből két szobában kényelmes francia ágy is található. Az emeleten pedig egy nagyobb rendezvényterem is található, amely bőven elegendő helyet biztosít akár hatvan főnek is. Itt tehát hatalmas bulikat és partikat lehet csapni. A vendégek nagyon sokszor veszik igénybe ezt a szolgáltatást.

A rendezvényterem mindenképp alkalmas komolyabb események lebonyolítására. Az étterem nagyon változatos frissensültekkel és kész ételekkel, csapolt sörrel, különféle minőségi és asztali finomságokkal várja a vendégeket. Ezzel a roppant nagy választékkal az étterem akár harminc főt is fogadni tud, és mindegyiknek egy egyedi lehetőséget biztosít a finom ételeket tekintve. A Kis Duna Étteremnek köszönhetően pedig még egyedi lehetőség van csónak és vízibicikli kölcsönzésére is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás