Adó 1 százalék felajánlása nyilatkozattal

Adó 1 százalék

Adni mindig öröm, és ez különösképpen igaz, ha beteg gyermekek megsegítése a tét. A Daganatos.hu alapítvány honlapjáról letölthető az űrlap, amelynek kitöltése által az adó 1 százalék felajánlása válik lehetségessé. Maga a kitöltés csupán néhány percet vesz el az adakozók idejéből, évente egyszer, viszont a rosszindulatú daganattal küzdő gyermekek számára ez a pár perc az életet jelentheti. Az adó 1 százalék az alapítvány legfőbb bevételi forrásának minősül, tehát kiemelkedő fontosságú, hogy aki csak teheti, leadja a nyilatkozatát, hiszen amennyiben nem él ezzel a lehetőséggel, akkor ezt az adórészt az állam fogja fordítani valamilyen célra.

A segélyszervezet egyébként teljes mértékben nonprofit, amelynek tagjait üzletemberek és önkéntesek alkotják, akik munkájukért cserébe semmilyen pénzbeli juttatást nem kapnak. A beérkező adományok mindenki számára lekövethetően, a lehető leghasznosabb módon, teljesen hiánytalanul vannak elköltve. Az adó 1 százalék hozzájárulások tehát rengeteget számíthatnak, de az alapítvány, természetesen, egyéb felajánlásokat is szívesen fogad.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás