Vízi turizmus fejlesztése a Kis-Dunán – 3. rész

Fejlesztések a Kis-Dunán

Fejlesztések a Kis-Dunán

A vízi vezetők felkészítése következett időrendi szempontból, amire szintén nagy szükség volt ebben az időszakban. Ezek a képzések a Kis-Duna vizeinek vezetésére Magyarországon zajlottak, ám problémát okozott, hogy a bizonyítványokat Szlovákiában nem akarták hivatalosan elismerni. Kompromisszumos megoldást kellett kössenek, hiszen nem tehettek mást, így egy szlovákiai kishajó vezető képzés által szerezhettek vezetői engedélyt a vízi vezetéshez. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy a szlovákiai vízi vezetéshez megszerezték a szükséges tudást Magyarországon, az engedélyt pedig Szlovákiában.

 

Hatalmas munka volt az, hogy az utak közvetlen közelébe információs jelleggel bíró táblákat helyeztek el, amelyekből többek között a turisták a környék látványosságairól szerezhettek tudomást. Ez a folyamat ma is zajlik, hiszen ez a munka nem egyszerű és gyors. A Kis-Duna menti fejlesztések soha nem voltak nagymértékűek, emiatt sem tudott úgy haladni a munka, ahogyan azt szerették volna. Egy nagy beruházás köthető a Kis-Duna projektjéhez, a Kajak-Kenu Klub kibővítése, valamint fejlesztése.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás