Mit kell tudni a DSG váltó olajról?

Mit kell tudni a DSG váltó olajról?

AZ Meisterteile

Ha a motorolaj cseréjéről van szó, jobb a lehető leghamarabb elfelejteni a túlságosan olcsó, nem minőségi és profi fajtákat. Aki ezen akar pár ezer Forintot spórolni, nem lepődhet meg, hogy pár éven belül bajok lesznek a motorral. A motorolajoknál csakis magas minőség jöhet szóba, ezért az AZ Meisterteile semmiképp sem okoz csalódást.

Németországban nagyon kedvelik az autótulajdonosok, ezért ez egy nyomós érv lehet a termék mellett, hiszen a német sofőrök mindig is adtak a minőségre nemcsak a verdákat, de az alkatrészeket illetően is. Fontos megjegyezni, hogy az AZ Meisterteile a legmodernebb adalékanyagoknak és a gondosan megválasztott alapolajoknak köszönhetően garantálja a kocsi gyors, gondok nélküli elindítását.

Ez akkor is megbízható marad, amikor kint már jó ideje jóval 0 Celsius-fok alatt van a hőmérséklet, illetve akkor is helytáll, amikor több hete tart az augusztusi kánikula. Az AZ Meisterteile esetében a szintetikus összetevők széles köre gondoskodik a kifogástalan jellegről, ami éppen annyira fontos egy alsó, mint egy felső középkategóriás verdánál.

Emellett az AZ Meisterteile ugyanannyira felkapott a nehéz munkagépeknél vagy a nagy távolságokon közlekedő közúti áruszállító teherautóknál is. Tehát megannyi esetben a biztos választást jelentheti a sofőröknek. Ha már valakinek modernebb kocsija van, nem szabad elfelejteni, hogy váltóolajoknál is a tökéletességre kell törekedni.

Ezért is jó termék a DSG váltó olaj, hiszen ennek mindegyik fajtája kiváló. Választhat az ember gyári és utángyártott DSG váltó olaj fajtát egyaránt, hiszen a lényeg, hogy a megfelelő kilométer után az anyag mindenképpen bekerüljön a régi helyére. Sokak nagy örömére segítséget jelent, hogy a gépkönyv megadja, hogy mennyi a pontos olajfeltöltés.

Azt azonban szükséges megjegyezni, hogy a DSG váltó olaj típust nem lehet maximálisan leengedni és általában másfél vagy egy liter benne marad a váltóban. A beszerzéskor emiatt ezt fontos figyelembe venni, ugyanis ha a DSG váltó olaj mellett dönt a vásárló, akkor ezzel sok pénzt is megtakaríthat. Ez olcsón vehető meg az autoolajshop.hu oldalon.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás