Vízi turizmus fejlesztése a Kis-Dunán – 4. rész

A Kis-Duna menti fejlesztések története

A Kis-Duna menti fejlesztések története

A Kis-Duna fejlesztésével kapcsolatos projekthez kapcsolódnak közvetlenül a különböző rendezvények. Ezeknek a legfontosabb célja a népszerűsítés volt. Két fontosabb részletet emeltek ki, amelyeket népszerűsítettek. Az egyik az evezős turizmust, a másik maga a tájegység. A Magyarországon megrendezett Dunakiliti Vízi Fesztivál folyamatos résztvevői voltak 2001-től kezdve, ami szintén jelentős lépés volt a Kis-Duna térségének népszerűsítése szempontjából. Az érdeklődés csökkent az elmúlt években, ennek is köszönhető, hogy ez a fesztivál átkerült a szlovákiai oldalra, a somorjai vízi fesztiválnak pedig így már több éves hagyománya van.

 

A partnerek is kedvelték ezt az ötletet, hiszen az osztrákoknak nagyon megtetszett a gondolat, így 2011-ben sikeresen adott otthont Heinburg egy ilyen fesztiválnak. Tervezik a folytatását is, ám ehhez némi pénzügyi nehézségek adódtak, amelyeket megpróbálnak kiküszöbölni a szervezők, hiszen első alkalommal nagy sikere volt a fesztiválnak. A Kis-Duna térség 2002 óta szerves részét képezi a Szigetközi Vízi-maratonnak is, ami egy népszerű verseny, így népszerűsítés szempontjából ez is kiváló ötlet volt.

 

A Kis-Duna térségében tevékenykedőknek az a céljuk, hogy rendszeresen szervezhessenek különböző rendezvényeket, ezáltal pedig népszerűsítsék az evezést és a területet is. Egyre nagyobb sikerrel teszik, nemcsak saját szervezések, hanem a más rendezvényekbe való bekapcsolódás által is, úgy a magyarországi, mint a szlovákiai oldalon. Folyamatosan tűznek ki elérendő célokat, amelyeket kisebb-nagyobb sikerrel el is érnek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás