nem hivatalos oldal

Szolgáltatás

Az online ügyvitel számos előnye

Könyvelés kedvező áron

Internet nélkül már el sem tudnánk képzelni az életünket. Rendkívül hasznos, hiszen számos dolgot tett könnyebbé az évek során. Ebben az esetben elsősorban nem a kapcsolatfelvételre kell gondolni, hanem végre lehetséges az online ügyvitel. Ami eddig papíron történt, lassan, hosszadalmasan, az most már lehetséges interneten keresztül.

Ez a helyzet a könyveléssel is. A kisebb vállalkozások vezetői, akik nem rendelkeznek saját könyvelővel éppen elég időt töltöttek azzal, hogy havonta, negyedévente látogatást kellett tegyenek a könyvelőnél, akihez el kellett vinni az összegyűjtött számlákat.

Olvasd Tovább

Búvóhely órákra, ha van kivel, de nincs hol!

Kényelmes búvóhelyek

A magyar főváros tökéletes hely azoknak, akik imádják a szenvedélyt, az együtt eltöltött felejthetetlen pillanatokat és mámoros együttléteket. Budapest több pontján vannak olyan búvóhelyek, amelyek ideálisak olyan párok számára, akik nehezen tudnak máshol kettesben maradni.

Ezért is annyira felkapott ez a város akkor, amikor a búvóhelyek megtalálása a cél. Fiatalokkal és bizony még középkorúakkal vagy éppen idősebbekkel is előfordul, hogy nem vágynak semmi másra, csak arra, hogy a szerelmükkel tölthessenek el egy éjszakát, azonban nincs hol. Ekkor ugye nem jöhet szóba a hotel, hiszen az sokszor olyan rideg. Ekkor csakis a búvóhelyek jelentik a kiváló lehetőséget. A IX. kerületi Bokréta utcai helyekkel már biztosan megismerkedtek azok, akik magányra, zavartalan estékre vágytak.

Olvasd Tovább

Gyors és precíz műanyag ablakcsere

Műanyag ablakcsere

Amikor megtervezünk egy felújítást, akkor nem mindegy, hogy milyen termékekben gondolkodunk. Legyen szó ajtóról vagy ablakról, az közvetlen hatással van a fűtésből és hűtésből származó hő visszatartására. Ezzel mindenképpen legyünk tisztában, hiszen csakis a megfelelő információk birtokában hozhatunk felelős döntést! A műanyag ablakcsere hosszútávon nagyon megtérülő. Olvasd Tovább

Ismerje meg a webshop fejlesztés előnyeit!

Hatékony webshop fejlesztés

Kisvállalkozóként vagy kistermelőként, esetleg forgalmazóként szeretne optimális megoldást találni a termékei áruba bocsájtására? Ne törje tovább a fejét! Cégünk a lehető legsikeresebb értékesítési útra vezeti lépteit, ami a webshop fejlesztés és elsősorban a készítés varázslatos világán át vezet.

A termék előállítása, de még a késztermék raktározása is számos nehézséget, fárasztó papírmunkát tartogat a magánvállalkozók kisebb-nagyobb csoportjainak egyaránt. Olvasd Tovább

Gyerektartás megállapítása szakember által

Gyerektartás

Egy hosszú és boldog házasság során általában utódok is születnek. A kicsik elhelyezése során akkor lehet gond, amikor a pár valamiért a válás mellett dönt. A gyerektartás számos tényező függvénye, hiszen nem mindegy, hogy a házaspár tagjai mennyit keresnek, valamint mennyire ragaszkodnak hozzájuk a gyermekek. A kicsik, ha már elég nagyok, akkor egyedül is el tudják dönteni, hogy melyik szülőhöz kerüljenek. A gyermekek elhelyezéséről akkor kell döntenie a bíróságnak, hogyha a kicsik még nagyon fiatalok és nem tudnak egyedül döntést hozni. Olvasd Tovább

Vállalkozói képzés 5%-os kedvezménnyel

Vállalkozói képzés

Van egy remek ötlete? A megvalósításhoz azonban szüksége van egy vállalkozói vizsgára? Ez esetben nézzen körül a transzportstudium.hu weboldalon, ahol remek tanfolyamok közül válogathat! A vállalkozói képzés belföldön és külföldön történő fuvarozás esetén is elérhető. Ha van megfelelő mennyiségű tőkéje ahhoz, hogy az Ön által előállított termékeket értékesítse, akkor elindíthatja a saját vállalkozását is. Egy jó minőségű házi lekvár, szörp, befőtt, vagy egyéb étel ideális választás ahhoz, hogy megvesse a lábát a piacon. Olvasd Tovább

Könnyen kezelhető online számlázó szoftver

Papíralapú számla

Itt az ideje kihasználni az internet nyújtotta előnyöket! Erre kiváló lehetőséget kínál az online számlázó szoftver, aminek számos előnye van a hagyományos módszerrel szemben. Sokoldalú, könnyen kezelhető és gyors számlázást tesz lehetővé.

Bármikor elérhető és nincs szükség szoftver telepítésre. Előfordult már sokszor, hogy amikor a legnagyobb szükség volt egy számlázó programra, az éppen frissített vagy más karbantartást igényelt. Azonban ez a gond nem áll fent az online számlázó szoftver esetében, hiszen itt minden a böngészőn keresztül történik. Olvasd Tovább

A webshop készítés változásokat hoz a vállalkozásban

A webshop készítés

A webshop készítés

Egy jó barátomnak van egy üzletje az országban. Nem egy híres üzlet, nincs felkapva a márkája. Egy kis „no name” üzletecskéről beszélek, amit pár évvel ezelőtt indítottak el. A barátom sokat dolgozott azért, hogy elindítsa a kis vállalkozását és azért is, hogy végre ne csak a befektetésről szóljon az egész, hanem jöjjön egy kis profit is belőle. Ez a kis profit pedig sokáig arra volt elég, hogy éppen megéljen belőle ő meg a családja.
A barátom be szerette volna robbantani a vállalatot, híresebbé akarta tenni, de nem tudta, hogy hogyan tudná ezt elérni kevés befektetéssel.

Próbálkozott már sok féle képpen. Próbálta a szórólapozást, a plakátozást, az újságba írt cikket is, de nem nagyon változott semmi. Legalább is nem úgy, ahogy ő szerette volna. Eszébe jutott neki párszor, hogy lehetne egy olyan opció, hogy webshop készítés, de még a számítógépet sem tudta kezelni, úgyhogy a webshop készítést meg sem akarta próbálni. Így hát fojtatta azokat a reklámokat gyártani amiket feljebb felsoroltam. Olvasd Tovább

Reszponzív webdesign saját fotókkal

Megbízható weboldal

A weboldalak esetében a gyors működés mellett, nagyon sokat számít a külalak is. A reszponzív webdesign tökéletes képeket feltételez, amit maga a megrendelő is elkészíthet saját kezűleg, abban az esetben, ha megvannak hozzá a megfelelő eszközei és ért azokhoz a beállításokhoz, amik a profi fotókhoz szükségesek.

A mai telefonokkal is lehet jó képeket csinálni, de egy minőségi többet jelent annál, mint egy éles kontrasztos kép, ami megjelenik a képernyőn. Fontosak a fények, az árnyékok és maga a hangulat, amit áraszt magából az adott kép.

Olvasd Tovább

Rafting túra szállással olcsón elérhető

Csapatépítő kikapcsolódás

A természetben barangolni mindig megnyugtató élmény és rengeteg izgalmat tartogathat. A gyerekekkel különösen fontos megismertetni a minket körülvevő természetet, hogy tudatában legyenek, mennyire lényeges megőrizni az épségét. Remek alkalomnak fog bizonyulni egy rafting túra szállással egybekötve.

Ausztria otthont ad a vadvízi evezés szerelmeseinek, de a változatos vidékek lehetőséget nyújtanak azoknak is eme sport kipróbálására, akik még csak most szeretnének belekóstolni.

Olvasd Tovább

Fogsor árak alakulása és az elkészítés ideje

Fogsor árak

Valljuk be, a fogászati kezelések díjai nem éppen alacsonyak, márpedig a legtöbbször szem előtt kell tartanunk az árakat, még akkor is, ha az egészségünket érintő kérdésekről van szó. Műfogsor készítés előtt állva, a fogsor árak lesznek a legelsők, amiket megérdeklődünk és csak ezt követően kerül sor olyan részletek tisztázására, minthogy mennyire fog fájni, mennyi időbe telik vagy egyáltalán mire kell számítani.

Azt azonban tudni kell, hogy a fogsor árak fogorvosonként, illetve intézményenként változnak, valamint minden esetben a páciens fogainak állapotától vagy azok hiányától is függnek. Ha teljes alsó és felső fogsorra szükség van, az természetesen nagyobb költségeket fog maga után vonni, mintha csak az egyiket vagy részleges pótlás történne.  Olvasd Tovább

Tetőventilátor a friss levegő biztosításához

Tetőventilátor

Olykor nem is gondolnánk, hogy mennyire fontos a megfelelő szellőztetés. Otthonunkban ezt általában olyan módon oldjuk meg, hogy egyszerűen kinyitjuk az ablakot bizonyos időre és készen is vagyunk. Vannak olyan helyiségek, ahol ez a megoldás egyszerűen nem kivitelezhető. Ekkor kerül előtérbe a tetőventilátor sajátossága. Egy uszodában, ipari létesítményben, konyhában, nagyobb összefüggő, többszintes lakóépületeknél biztosít ez a kivitel gyors és alapos szellőztetést. Olvasd Tovább

Miért érdemes az ügyviteli szoftver mellett dönteni?

 ügyviteli szoftver

ügyviteli szoftver

Egy vállalkozás adatainak, információinak tárolását érdemes felhő alapú rendszerben elhelyezni. Nemcsak biztonságos, de sokkal költségkímélőbb megoldásnak tekinthető. Legyen szó kisebb cégről vagy multinacionális vállalatról, az ügyviteli szoftver alkalmazása ugyanolyan fontossággal bír. A különböző dokumentumok archiválását nem érdemes a hagyományos, papíralapú formában elvégezni. Az elektronikus formát öltő ügyviteli szoftver ebben lesz a segítségünkre.
Olvasd Tovább

Műanyag címke bármilyen színben

Egyedi műanyag címke

Előfordul, hogy a kevesebb néha több. Például sokszor a ruhadarabokon ormótlanul mutatnak a hatalmas márkajelzések. Viszont valamilyen módon jelezni kell, hogy az a bizonyos termék, milyen cégtől származik és erre a legjobb megoldás a műanyag címke.

Többféle formában állítja elő a muanyagcimke.hu weboldal csapata. Ez lehet egy dekoratív cipzárlehúzó, de szintén jól mutatnak a felragasztható, illetve felvarrható típusok is.

Olvasd Tovább

Pánti Anna Idősek Napi koncertje a Mátyás téri idősek otthonában

Pánti Anna Idősek Napi koncertje

Pánti Anna operaénekesnő már több alkalommal járt nálunk a Mátyás téri idősek otthonában, s mivel az öregek otthonának lakói mindig nagyon élvezték koncertjét, így arra gondoltunk, hogy az Idősek Világnapja alkalmából újból meghívjuk őt énekelni.

Műsora mindig nagyon aktuális és színes, hiszen nem csak a legnevesebb operákból hallhatunk tőle részleteket, de előadását megtűzdeli személyes történetekkel, népszerű operett-slágerekkel és irodalmi művekkel is. Az idősgondozás nagyon fontos feladatának tekintjük, hogy ne csak a testi szükségletekről gondoskodjunk, de lelki-szellemi javakat is nyújtsunk az időseknek. Olvasd Tovább

Falfesték bőséges kínálatban

Falfesték

Dolgozó-, háló-, gyerekszoba, konyha, mind olyan helyszínek, amelyek igény szerint, akár teljesen külön színnel is le lehetnek kenve. Az ember igénye gyakran változik. Olykor inkább a meleg színek, máskor pedig a hidegek iránt rajong. Ugyanez érvényes a világosabb és sötétebb árnyaltokra egyaránt. Szerencsére a falfesték a létező minden típusban megtalálható, amire csak vágyunk. Olvasd Tovább

Gitár skálák: a zenében nagy az összefüggés

Gitároktatás Budapesten

A gitár hangjához semmi sem fogható, és talán emiatt lett ez a 20. század második felében az egyik legfelkapottabb hangszer, amelyik nem csupán a rock bandák nagy kedvence, hanem egyéb együtteseké is, stílustól függetlenül. Akik el szeretnék ennek a hangszernek a trükkjeit sajátítani, örülhetnek, hiszen adott a gitároktatás Budapesten.

A diákoknak Rák Béla segíthet, akinek megvan a szakmai képzettsége, a több éves rutinja és sok egyéb pozitív tulajdonsága, ami segíti a kezdőket és a haladókat a fejlődésben. A tanárt a zene érdekli, és minden, ami ehhez köthető. Olvasd Tovább

Mindig jó, ha van nálunk egy LED zseblámpa

LED zseblámpa

A biztonságunk és testi épségünk érdekében nagyon fontos, hogy minden körülmények között jól lássunk. Bármit csinálunk és bárhol vagyunk, a sötétben is boldogulni kell, ezért a LED zseblámpa a legtöbb esetben jó ha nálunk van. Természetesen érdemes előre felkészülni az olyan esetekre, amikor sötétbe kerülünk. Éjszaka csak a mesterséges világítás lehet a segítségünkre, ilyenkor pedig a LED zseblámpa nagyon sokat jelent. Olvasd Tovább

Trailer szállítás kedvező áron

Autómentés trailerrel

A kamionok és az egyéb mezőgazdasági gépek szállítása csak egy nagyteherbírású pótkocsival valósítható meg. Akármennyire számítanak megbízhatónak ezek a járműk, ezeknek az esetében is elő szokott fordulni, hogy mentésre szorulnak.

Az idő pénz és ezért gyors megoldásra van szükség, ami nem más, mint a trailer szállítás. Ezzel a módszerrel gyorsan és egyszerűen lehet segíteni a lerobbant járműn és a nagyobb súly sem fog akadályt jelenteni.

A 2017-es mélybölcsős pótkocsi kialakításának köszönhetően, egyaránt szállíthatunk rajta nyerges vontatót vagy más nehézgépet. Még könnyebb dolgunk van abban az esetben, hogyha el tudjuk vontatni saját magunk az adott járműt, hiszen ilyenkor csak a pótkocsiért kell fizetni. A trailer szállítás lehetséges az egész ország területén.

Rengeteg pénzt takaríthatunk meg, hiszen más módszerekkel a mentés, akár tripla annyiba is kerülhet, mintha a traileres szállítást választanánk. A mélybölcsős félpótkocsik megtekinthetőek a telephelyen, ami Miskolctól 5 km-re található.

Jó megoldás az angoltanár

Angoltanár

Elmondhatjuk, hogy manapság már az angol nyelv ismerete nélkül nagyon nehéz boldogulnunk a világban, jó munkahelyet szerezni pedig szinte lehetetlen. Amennyiben Te is azon gondolkodsz, hogy egy magántanár segítségét veszed igénybe a nyelvtanuláshoz és kifizeted a magas óradíjat, megteheted, de tudnod kell, hogy van egy jobb megoldás is.

A BeHappy angol nyelviskola keretén belül, olyan angoltanár gárda segítségét veheted igénybe, akik szakmailag nagyon profik és felkészültek. Ebben a nyelviskolában reggel 9-től este 21.00 óráig tanulhatsz, még hétvégén is, tehát akkor, amikor éppen megfelel. Rugalmas időbeosztás szerint, a saját tempódban tanulhatsz angolul. Olvasd Tovább